Egyrészt „A projekt szót a pedagógiában szűkebb értelemben használjuk, mint a hétköznapi nyelvben. Azokat a tanulásszervezési formákat értjük rajta, amelyek során a tanulók (1) közösen, együttműködve, (2) belső indíttatásból, (3) jellemzően valamilyen gyakorlati természetű, a mindennapi élethez kapcsolódó problémára fókuszálva (4) egy közös produktum, termék létrehozása érdekében dolgoznak.” „A projektmódszer John Dewey (1859–1952) elvein alapult…” amelynek „elvi alapjait és gyakorlati alkalmazásának módjait Dewey tanítványa és követője, William Kilpatrick (1871–1965) dolgozta ki és írta le 1919-ben, The project method című könyvében” [1].
Másrészt a projekt lehet egy vagy több hallgató által kivitelezett nagyobb lélegzetű munka is, mert eleget tesz a projektekkel általában támasztott követelményeknek: egyedi, egyszeri, több szakterületet érintő, fokozatos kidolgozású – mindezek miatt költséges.